Mentés
Az alábbi történet fikció. Szereplői, párbeszédei és eseményei kitaláltak. Egy hétköznapi konyhában játszódik, ahol a sütéshez könnyebb nekifogni, mint egy őszinte kérdéshez.
1. A ragasztószalag hangja
A tészta Eszter csuklójára tapadt, amikor a szomszédból felvisított a ragasztószalag. Hosszú, recsegő hang volt, aztán egy tompa ütés, mintha valaki tenyérrel simított volna végig egy doboz tetején. Eszter megállt a dagasztás közepén. A piros zománctál billegni kezdett a keskeny munkalapon; könyökével megtámasztotta, és a nyitott ablak felé fordult. Az udvar másik oldalán egy törülköző csöpögött a korláton. Odalent valaki kerékpárt tolt át a kapualjon, a pedál kétszer hozzákoccant a vázhoz. Aztán újra hallatszott a szalag.
Csütörtök délután volt. Eszternek még két oldalt kellett volna átnéznie abból a termékismertetőből, amelyet reggel küldött az ügyfele, de a laptopot becsukta. Négy hónapja dolgozott ugyanannál a konyhapultnál, amelyen evett, leveleket bontott és néha hajnalban is a telefonját nézte. A lakás többi része még mindig átmenetinek látszott. A könyvei egy banánosdobozban sorakoztak, a függöny a szekrény tetején várta, hogy egyszer megmérje az ablakot. A tál viszont már kint volt. Aznap sajtos bagettet akart sütni, és legalább ezt nem tervezte elhalasztani.
, Lisztes kézzel ne nyúlj a kilincshez, szólt át Vera az ajtóból.
Eszter felkapta a fejét. A szomszédasszony egyik kezében összehajtott kartonlapot tartott, a másikkal a saját ajtaját támasztotta. Rövid ősz haja a fülénél kifelé kunkorodott. A szürkéskék kardigánja zsebéből mérőszalag vége lógott.
, Nem is nyúltam hozzá.
, Még. Múltkor én mostam le.
Eszter az ajtó melletti lisztes ujjnyomra pillantott, amelyet eddig a fal egyenetlenségének nézett.
, Jogos. Letörlöm.
Vera bólintott, aztán a tálra nézett.
, Mit gyúrsz?
, Bagettet. Sajttal a tetején.
, Ahhoz kell majd egy hosszabb tepsi.
, Rövidekre csinálom.
, Akkor legalább befér.
Ezzel visszalépett a lakásába. Nem volt a hangjában gúny, mégis úgy hangzott, mintha Eszter máris túl nagy feladatot választott volna.
Négy hónap alatt ennyi közelség alakult ki közöttük: Vera tudta, melyik kukába dobja Eszter rosszul a kartont, Eszter pedig felismerte a szomszédasszony lépteit a folyosón. Kétszer vett át neki csomagot, egyszer kapott tőle egy csavarhúzót. A nevüket az első héten mondták meg egymásnak. Eszter akkor még a volt párjával telefonált a lépcsőházban, és úgy mutatkozott be, hogy közben a készüléket a vállával szorította a füléhez. Vera megvárta, amíg befejezi a mondatot. Eszter erre emlékezett most, miközben letakarta a tálat. Aztán átment volna elkérni egy sütőpapírt, de a szomszéd ajtajában meglátta a padlóra állított, feliratozott dobozokat. A legfelsőre vastag filccel az volt írva: KONYHA.
2. Az asztal alatt
Vera lakásában szokatlanul messzire lehetett ellátni. A varrógép már nem állt az ablak előtt, a polcról eltűntek a cérnásdobozok, és a falon világos téglalap maradt a levett naptár helyén. Eszter a küszöbön megállt, kezében a tisztára mosott, még nedves piros tállal. Csak azért vitte magával, mert induláskor nem tudta hová tenni. Most különösen ostobának érezte magát vele.
, Elutazik?
, Elköltözöm. Kedden.
Vera letérdelt az asztal mellé, és egy kis csavarkulcsot keresett a szerszámosdobozban. Eszternek először maga a kedd volt nehezen érthető. Öt nap múlva. Addig neki két munkája volt, egy fogorvosi időpontja, és a függönyt még mindig nem mérte le. Vera viszont addigra felszámol egy egész lakást.
, Nem tudtam.
, Most már tudod. A papír a legfelső fiókban van. Vegyél belőle nyugodtan.
Eszter letette a tálat a földre, és leguggolt mellé. Az asztal alatt régi cipőkrém szaga keveredett a fa száraz illatával. A világos fenyőlapon egy kerek pohárnyom sötétlett, az egyik saroknál félhold alakban hiányzott a lakkréteg. A lábakat csavarok rögzítették, de az egyik anya meg sem mozdult.
, Tartsd itt, mondta Vera.
Eszter megfogta az asztallábat. Vera ráillesztette a kulcsot, lassan megfeszítette, aztán elengedte.
, Ezt holnap folytatom.
, Hová költözik?
, Kőris utcába. A város másik végére. Kisebb lakás, kisebb bérleti díj.
, A lányához?
, Dóra a saját lakásában lakik. Én meg az enyémben fogok.
Eszter elengedte a lábat. Úgy érezte, a kérdésével valami láthatatlan tárgyat döntött fel, amelynek még nem hallotta a csörömpölését.
Vera a földön ülve összezárta a szerszámosdobozt. Elmondta, hogy a varrásból már csak néhány régi megrendelést vállal el, a lakás pedig ősz óta drágább lett. Az új helyen egy délelőtt alatt körbe lehet törölni mindent, és az ablaka előtt fa áll. Eszter megkérdezte, milyen fa. Vera vállat vont.
, Majd tavasszal kiderül.
Az asztal nem fért el ott. A költöztető elvinné a többi bútorral, de Vera inkább odaadná valakinek a házban. A földszinti lakó már megnézte, csak neki túl keskeny volt. Eszter végigsimított a lap szélén. Elférne nála az ablak alatt. Azonnal látta maga előtt, hol állna rajta a tál, hol lehetne leülni anélkül, hogy a térde a konyhaszekrénynek ütközne.
, Kár érte, mondta.
, Jó asztal. Ha kell, szólj.
, Meg kell néznem a méretét.
Pedig már tudta, hogy beférne. Azt nem tudta, akar-e olyan tárgyat a lakásába, amelynek helye és súlya van. Elkérte a sütőpapírt, felvette a tálat, és visszament. A saját ajtajánál előbb megtörölte a kilincset. Utána még egyszer kinézett a folyosóra, mintha Vera visszahívhatná valamiért.
3. A tányér, amely visszajött
Az első adag bagett kissé lapos lett. Eszter túl sokáig igazgatta a rudakat, egyik végüket összenyomta, a másikat túlságosan elvékonyította. A sajt egy része a sütőpapírra csúszott, és ott külön kis barna szigetekben sült meg. Amikor kivette a tepsit, vastag sütőkesztyűvel fogta meg, és a hőálló alátétre tette. A konyha egyszerre megtelt azzal az illattal, amelyre egész délután várt. Eszter leült a sámlira, és nézte a kenyereket. Az egyik oldala repedt volt. Nem bánta. A munka legalább látható eredményt hagyott maga után.
A laptop közben háromszor jelzett. Nem nyitotta ki. Inkább előkereste a kék szegélyű tányért, amelyből csak egy maradt nála a költözés után. Amikor a bagettek már kézbe vehetők voltak, kettévágta az egyiket, rátette mindkét darabot, és átment Verához.
, Hoztam vacsorát.
Vera nem engedte be rögtön. A küszöb mellett két zsák állt, mögöttük felcsavart szőnyeg. Eszter a tányért óvatosan magasabbra emelte, hogy semmihez ne érjen.
, Köszönöm, de én már ettem.
, Későbbre is jó.
, Ezt az egy darabot megtartom. A másikat vidd vissza, neked is kell.
Eszter visszavette a fél bagettet. A gondosan elképzelt jelenetben Vera behívta volna, megkóstolja, megkérdezi, hogyan készült. A valóságban a szomszédasszony a szőnyeget igazította arrébb, és közben az ajtófélfának támasztotta a vállát.
, Holnap délelőtt elérhető vagy? Jönnek a varrógépért, és lehet, hogy nem hallom a kapucsengőt.
, Persze.
, Akkor jó. Szép lett a sajt a tetején.
Eszter örült volna ennek a mondatnak, ha nem vár előtte olyan sok mást.
Másnap a tányér már ott állt az ajtaja előtt, tisztán, egy összehajtott papírdarabbal. A cetlin Vera megköszönte a bagettet, és megírta, hogy a varrógépért tizenegykor érkeznek. Semmi titokzatos nem volt benne. Eszter mégis hosszasan forgatta a lapot. Aztán kinyitotta a laptopját, de az első bekezdésben ugyanazt a mondatot háromszor olvasta el. A szomszédban időnként megcsörrent egy kanál, becsukódott egy fiók. Az apró hangokhoz olyan gyorsan hozzászokott, hogy most már a hiányukat is el tudta képzelni.
Tizenegykor lement kaput nyitni. A varrógépet egy férfi és egy nő vitte el; Vera megmutatta nekik, melyik kar mire való, aztán még utánuk szólt a folyosón, hogy a kis dobozban vannak a tartalék orsók. Amikor visszafordult, Eszter hirtelen azt kérdezte, mi lenne, ha beszélnének a tulajdonossal.
, Miről?
, Hogy maradhasson.
Vera kezében ott volt a gép alól előkerült világos porcsíkos kendő.
, Már beszéltem vele, felelte., Ezt intéztem el először.
Eszter bólintott, de a fejében már egy újabb mondat kezdődött: hátha másképp kellene elmondani.
4. A levél
Péntek este Eszter megírt egy levelet. Nem küldte el, csak kinyomtatta a sarki másolóban, amikor lement tejért. Udvarias volt benne, tárgyilagos, és sokkal magabiztosabb, mint amilyennek érezte magát. Felsorolta, hogy Vera régóta lakik a házban, mindig rendben tartja a környezetét, és mennyit jelent egy megbízható bérlő. A harmadik bekezdésnél megakadt. Azt írta: a költözés különösen nehéz lehet számára. Végül benne hagyta. A lapot egy üres borítékba csúsztatta.
Szombat reggel újabb adag tésztát kevert be. A sajtot most gondosan a kenyerek közepére halmozta, nehogy lecsússzon. Amíg sültek, elmosogatott, letörölte a pultot, és elhatározta, hogy ezúttal nem áll majd tanácstalanul Vera ajtajában. Lesz valami használható a kezében. A borítékot a tányér alá fogta, a kihűlt bagettet kettétörte, és becsöngetett.
Vera egy törülközőt hajtogatott. Mögötte az asztal már a falnak támasztva állt, a lábai összekötve hevertek mellette.
, Megírtam valamit. Ha gondolja, át lehet adni a tulajdonosnak.
Eszter előrehúzta a borítékot. Vera letette a törülközőt, kivette a lapot, és elolvasta. Nem sietett. Eszter közben a sajtos bagett letört végén kilógó morzsát figyelte.
, Kinek szól ez pontosan?, kérdezte végül Vera.
, A tulajdonosnak.
, Azt látom. De rólam miért így beszél?
Eszter most először hallotta tőle újra a magázást.
, Csak azt akartam, hogy lássa, érdemes volna…
, Nekem kellene bizonyítanom, hogy érdemes itt tartani?
, Nem. Egyáltalán nem így értettem.
Vera a lap alsó részére mutatott.
, Azt írta, hogy nincs hová mennem. Van hová mennem. Megnéztem, kifizettem, kedden átveszem a kulcsot.
Eszter szája kiszáradt. A mondatot valóban leírta. Úgy gondolta, ettől lesz súlya a levélnek. Most képtelen volt megmagyarázni, hogyan férhetett el a fejében egyszerre az új lakás és az a kijelentés, hogy Vera nem mehet sehová.
, Ezt elrontottam.
, Igen.
Vera visszatette a papírt a borítékba. Nem tépte össze, és nem emelte fel a hangját. Ettől Eszter még nehezebben találta a helyét.
, Sajnálom, mondta., Nem küldtem el.
, Jó.
Eszter a tányérra nézett.
, A bagettet azért itt hagyhatom?
, Most inkább vidd haza.
A folyosón Eszter olyan lassan fordult meg, mintha valami tele volna a tányéron, amit egyetlen rossz mozdulattal kilöttyenthet. Otthon a borítékot a laptop mellé tette. A bagett egyik felét megette állva, ízetlennek érezve minden falatot. A másikat letakarta. Délután befejezte a munkáját, aztán végre megmérte az ablakot. A mérőszalagot visszatekerte, és a kapott számokat leírta egy cetlire. Vera ajtaja mögött már nem hallatszott semmi. Eszter többször felállt, hogy átmenjen, de végül leült. Először kellett úgy ott hagynia a szomszédját, hogy a csendet nem tölthette ki valamivel, amit ő készített.
5. Egy rendes kérdés
Vasárnap délelőtt Eszter a kenyérvágó deszkát mosta, amikor kopogtak. Vera állt az ajtóban, kezében a csavarhúzóval, amelyet Eszter még az első hónapban kért kölcsön, aztán elfelejtett visszaadni.
, A folyosói szekrényeden volt. Ezt is elteszem, nehogy itt maradjon.
Eszter megtörölte a kezét. Vera már indult volna, de megállította.
, Tegnap azért írtam meg a levelet, mert nem akartam, hogy elmenjen.
A szomszédasszony megfordult.
, Ezt mondhattad volna.
, Tudom. Csak az rosszabbul hangzott.
, Nekem nem.
Eszter félretette a konyharuhát. A bejárati ajtó teljesen nyitva maradt, a folyosó hűvös levegője a bokájához ért. Nem hívta be rögtön Verát. Nem akarta újabb mozdulattal elfedni azt, amit végre kimondott.
, Mindenki azt kérdezi, örülök-e már az új lakásnak, folytatta., Én meg azt mondom, igen, persze. De néha csak annak örülök, hogy este hallom, amint maga elzárja a vizet. Akkor tudom, hogy van itt valaki.
Vera a csavarhúzó nyelét forgatta az ujjai között.
, Nálam meg a te széked hallatszik. Amikor húzod a kövön.
Eszter felnevetett, aztán elhallgatott.
, Zavaró?
, Megszoktam.
Egy darabig egyikük sem szólt. A földszinten becsukódott a kapu, és a hang felkúszott a lépcsőházban.
, Mi kell a költözéshez?, kérdezte végül Eszter., Amit tényleg meg tudok csinálni.
Vera rögtön válaszolt.
, Kedden reggel valaki, aki lent marad a kapunál, amíg hordják a bútorokat. Meg hétfőn délután segítség a konyhai holmikhoz. A könyvesdobozt ne emeld, az túl nehéz.
Eszter felírta az időpontokat. Amikor visszanézett, Vera a letakart bagettdarabot figyelte a pulton.
, Az még a tegnapi?
, Igen.
, Túl sokat sütsz egy emberre.
, Tudom.
, De a kezed már jobban érzi?
, Mit?
, A tésztát.
Eszter a mosogatót nézte, mintha ott volna ráírva a válasz.
, Néha. A formázás még elég ügyetlen.
Vera közelebb lépett, de nem vette fel a konyharuhát. Elmondta, hogy régen szeretett hosszúkás kenyereket sütni, amikor még a lánya otthon lakott. A bagettjei ritkán voltak egyformák, és Dóra mindig a legkisebbet választotta, mert azon volt a legtöbb vége. Eszter megkérdezte, megmutatná-e a formázást. A kérdéstől maga is meglepődött: most először olyasmit kért Verától, amihez oda kellett ülni mellé.
, Hétfőn, a dobozolás után, mondta Vera., Ha marad idő.
, Marad. Előbb befejezem a munkát.
, A munkát tényleg fejezd be. Ne miattam maradjon estére.
Eszter bólintott. Ezúttal nem ígért hozzá semmi mást. Miután Vera elment, a naptárában áthúzta a hétfő délutánra tervezett bevásárlást, és másik időpontot keresett neki. A költözés napját is beírta. A kedd most már nem csak egy ajtó mögött készülődő veszteség volt, hanem reggel nyolc óra és egy konkrét feladat a kapunál.
6. A második pár kéz
Hétfőn háromkor Vera konyhájában újságpapír zizegett. Eszter a bögréket csomagolta, Vera a dobozba igazította őket. Minden tárgynál röviden megállapodtak: ez jön, ez marad, ezt már odaígérte valakinek. Egy megrepedt üvegtál fölött Eszter automatikusan megkérdezte, biztosan nem sajnálja-e. Vera ránézett, és Eszter rögtön kijavította magát.
, Elvigyem a szelektívhez?
, Azt igen. Köszönöm.
Fél öt utánra két doboz állt készen. Vera fekete filccel nyilat rajzolt az oldalukra, hogy melyik legyen felül. Az asztallapot nem csomagolták be. Eszter még mindig nem kérte el, Vera pedig nem ajánlotta fel újra. A lap ott támaszkodott a fal mellett, a kopott sarokkal a szoba felé. Eszter úgy ment el mellette, hogy a kabátja ujjával hozzáért.
Nála a tészta már a piros tálban várta őket. Vera kezet mosott, levette a gyűrűjét, és a párkányra tette. Eszter ugyanoda rakta a telefonját, kijelzővel lefelé. A konyhapult kicsi volt két embernek. Előbb a kenyértartót kellett arrébb vinni, aztán a vízforralót.
, Ez itt inkább akadálypálya, mondta Vera.
, Étkező is.
, Látom. A szék helyett azon a sámlin ülsz?
, Többnyire.
Vera nem fűzött hozzá semmit. A tésztát a deszkára fordították. Eszter az első darabot nyújtani kezdte, de Vera a sajátjához nyúlt, és lassan megmutatta, hogyan dolgozik. Nem vette ki a másik kezéből.
, Nézd meg ezt. Aztán a tieddel úgy csináld, ahogy tudod.
Eszter figyelte a mozdulatot. Vera ujjai biztosan indultak, aztán egy ponton megálltak. A tészta vége visszacsúszott.
, Na. Ezt én sem tegnap csináltam utoljára.
Eszter elmosolyodott. Az ő rudacskája középen vastagabb maradt, de most nem kezdte újra az egészet.
Amíg a bagettek a tepsin pihentek, leültek. Vera a sámlira, Eszter a küszöb mellé húzott székre. A sütő halk zúgását hallgatták.
, Félsz az új lakástól?, kérdezte Eszter.
, Kicsit. Nem tudom még, honnan hallatszanak át a zajok. És az ablak nehezen nyílt, amikor megnéztem. Azt meg kell csináltatnom.
, Azt hittem, csak örülsz neki.
, Örülök is. Több pénzem marad majd hónap végén. De attól még nem ismerem.
Eszter a térdén összehajtott konyharuhát simogatta.
, Én négy hónapja várom, hogy ez a lakás valahogy magától otthon legyen.
, A függöny például nem fog magától felmenni.
, Már lemértem.
, Az jó kezdet.
Vera az ablakra nézett. Eszter szinte hallotta a következő mondatot, hogy majd ő felhajtja, megvarrja, elintézi. De Vera csak azt kérdezte, van-e tűje és cérnája.
, Ha elakadsz, megmutatom.
Amikor a kenyerek elkészültek, Eszter kivette a tepsit, Vera pedig helyet csinált a hűtőrácsnak. A sajt foltosan aranybarnára sült. Az egyik bagett megint rövidebb lett a többinél. Később azt tették kettőjük közé a deszkára. Vera letört belőle egy darabot, és a héj apró reccsenéssel engedett. Eszter végre nem figyelte az arcát, hátha jóváhagyást olvashat le róla. A saját falatját tartotta a kezében, és hagyta, hogy néhány percig csak egyenek.
7. Amit el lehet vinni
Kedd reggel Eszter nyolc előtt lement a kapuhoz. A telefonját a zsebében tartotta, a postaládák mellett állt, és amikor megérkezett a költöztető autó, megmutatta, melyik ajtón lehet a legegyenesebben bejutni. A folyosóról lekerültek a zsákok, a szőnyeg, a két konyhai doboz. Vera minden nagyobb darab után végignézett a lépcsőn. Nem sürgette az embereket, de az egyik doboznál odaszólt, hogy azt függőlegesen tartsák.
Eszter másfél órával később ment fel. A szomszéd lakása üres volt, mégis kisebbnek tűnt, mint előző nap. A fal mellett ott maradt az asztallap és a két szék. Vera egy nedves ronggyal törölte a párkányt. A kulcsokat külön kis zacskóba tette.
, Ezt még nem viszik?, kérdezte Eszter.
, Az asztalt? Ha nem kell senkinek, visszajönnek érte délután.
Eszter most már nem a kopott sarkot nézte, hanem a két széket. Az egyik ülőkéjén világosabb folt volt, ahol sokszor megfogta valaki.
, Nekem kellene.
Vera letette a rongyot.
, Megmérted?
, Meg. Befér az ablak alá. A székek is.
, Akkor vigyük át.
, Mennyivel tartozom?
, Semennyivel. Odaadom.
Eszter már mondta volna, hogy ezt nem fogadhatja el, de felismerte a régi mozdulatot: megint ő akarta volna eldönteni, hogyan adhat a másik. Inkább megköszönte. Az asztallapot ketten emelték át, lassan, a keskeny ajtónál megállva. A lábakat Eszter vitte utána. A szerszámosdoboz még Veránál volt; a földön ülve csavarozták össze a bútort. Az egyik anya ugyanúgy makacskodott, mint csütörtökön. Vera most Eszter kezébe adta a kulcsot, és tartotta hozzá a lábat.
, Próbáld meg ebből az irányból.
Eszter megfeszítette. A csavar végül elfordult.
Amikor az asztal állt, egyikük sem ült le rögtön. Eszter arrébb tolta két arasszal, hogy ki lehessen nyitni az ablakot. A lába alatt vékony kartondarabbal igazított a billegésen. Vera rátenyerelt a lapra, aztán elégedetten elengedte.
, Ide jó.
Az autó odalent dudált egy rövidet. Vera összeszedte a kardigánját, felvette a táskáját, és még egyszer benézett a régi lakásba. Eszter a saját ajtajánál várta. Nem kérdezte meg, milyen érzés. A szomszédasszony a zárba tette a kulcsot, elfordította, majd egy pillanatra rajta hagyta a kezét.
, Küldd el a címet még egyszer, mondta Eszter.
, Elküldöm.
, Szombaton átmehetek?
Vera felé fordult.
, Délelőtt bútorokat tologatok. Délután igen.
, Vigyek valamit?
, Egy hosszabbítót, ha van fölösleges. A lámpa zsinórja rövid.
A lépcső tetején megölelték egymást. Rövid, kissé ügyetlen ölelés volt, a táska közéjük szorult. Vera lement, Eszter pedig visszalépett a konyhába. A piros tálat az új asztal közepére tette. Aztán levette onnan, mert rájött, hogy dolgozni is szeretne ott. Elővette a laptopot és egy pohár vizet. Aznap először úgy nézett át egy teljes szöveget, hogy a könyöke mellett maradt hely.
8. A másik szék
Három héttel később Vera csöngetett Eszternél. Előre megbeszélték a vasárnapot, mégis hozott magával egy pékségi papírzacskót.
, Ha a tied nem sikerült volna, mondta, és két kiflit tett az asztalra.
, Ennyire bízol bennem?
, Éhesen nem szeretek kockáztatni.
Eszter nevetett, és a zacskót a kenyértartó mellé tolta. A sütőben két rövid sajtos bagett készült. Most már nem sütött négyet csak azért, hogy biztosan legyen kinek adnia. A pulton tiszta deszka várta őket, az asztalon két tányér. A függöny felkerült, alul kissé ferdén futott a hajtása. Vera odament az ablakhoz, ujjával megfogta a szegélyt, aztán elengedte.
, Ez innen alig látszik.
, Onnan sem, ha nem nézed.
, Akkor hagyd így.
Vera az új lakásáról mesélt. Az ablakot megigazították, a hosszabbító a fotel mögé került, és a szomszédja egy fiatal férfi, aki vasárnap reggel mindig porszívózik. A fa az ablak előtt még mindig névtelen volt. Dóra elvitte hozzá a régi fényképeket, és egy délutánon át képeket rendeztek a padlón, mert a polc még nem állt készen. Eszter szombaton járt nála először. Nem vitt bagettet, csak a hosszabbítót és egy üveg vizet az útra. Jólesett, hogy Vera megmutatta, hová üljön, majd megkérte, tartsa egy pillanatra a polcot, amíg megjelöli a csavar helyét.
Most Vera leült a régi székére, aztán felállt.
, Ezt megszokásból.
Átült a másikra.
, Ott jobb a fény, mondta Eszter.
, Innen meg látom, mit csinálsz.
Eszter kivette a bagetteket, és a rácsra helyezte őket. Amíg vártak, elmondta, hogy kibontotta a könyvesdobozt. Az egyik könyvben megtalálta a volt párja bevásárlólistáját. Eddig az ilyen apróságoktól az egész napja félrecsúszott; most egy fiókba tette, és folytatta a pakolást.
, Kidobni még nem akartam, tette hozzá.
Vera bólintott.
, Akkor most ott van a helye.
Később a sajtos bagettet a deszkára tették, és mindketten törtek belőle. Eszteré hosszabb darab lett, Veráé az egyik ropogós vég. A konyhaablakon át hűvös levegő érkezett, a függöny széle finoman megmozdult. A folyosón valaki megállt Vera régi ajtaja előtt. Kulcs csörrent, aztán doboz súrlódott a kövön. Új lakó érkezett.
Eszter felnézett.
, Majd átmegyek bemutatkozni.
, Előbb egyél, mondta Vera.
Az asztal kopott sarkán morzsa gyűlt össze. Eszter a tenyerével a deszka felé söpörte, majd visszaült. Volt még mit megkérdeznie: hogy Vera megtalálta-e a legközelebbi zöldségest, hogy melyik busszal jött, hogy marad-e egy teára. Most azonban nem sietett mindent egyetlen mondatba zsúfolni. A szomszédasszony a tányér fölé hajolva evett, és időnként kinézett az udvarra.
Eszter korábban úgy képzelte, attól lesz otthona, hogy egyszer minden doboz kiürül, minden tárgy a helyére kerül. Az asztal mellett ülve még látta a polc mögé támasztott képet és a kilincsnél megmaradt halvány foltot. Ezeket majd elintézi. A másik székben most ült valaki, akit nem kellett marasztalnia ahhoz, hogy újra eljöjjön.
Röviden
A bagett elfogyott, az asztal maradt. A következő találkozáshoz már elég volt egy megbeszélt vasárnap és két odakészített tányér.
Források
A szerkesztőség által felhasznált, ellenőrizhető források.