Mentés
Az alábbi történet fikció. Szereplői és eseményei kitaláltak. Egy egyszerű gyerekkori vacsora, az aludttej és a kenyér köré épül: arra az estére, amikor egy családnak el kell döntenie, mit visz magával egy régi konyhából.
1. A doboz alja
A bögre füle már eltűnt a gyűrött újságpapírban, amikor Eszter benyúlt érte. A kartondoboz széle végighúzódott az alkarján. Anyja a másik oldalon állt, egyik kezében ragasztószalag, a másikban egy fedő nélküli cukortartó.
, Azt hová viszed?, kérdezte Eszter.
, Magammal.
, Azt hittem, ez az elajándékozós doboz.
Ilona letette a cukortartót, és a doboz oldalára bökött. Vastag fekete betűkkel az állt rajta: KONYHA. Alatta kisebb írással: ELSŐ NAP.
Eszter kihúzta a bögrét. A fehér porcelánon két kék csík futott körbe, az alsó kissé hullámosan. A füle mellett volt egy apró mázhiba. Gyerekként mindig oda illesztette a hüvelykujját. Most is megtalálta, anélkül hogy odanézett volna.
A konyha ablakán délutáni fény esett be. A helyiség ismerős volt, de rossz helyeken álltak benne a dolgok. A kenyértartó a földön várakozott. A falióra helyén világosabb négyszög látszott. Az asztalon a viaszosvászon helyett számlák, olló és egy félig tele szatyor hevert.
Lili az ajtóból nézte őket. Tizennégy éves volt, és két órája még azt kérdezte az autóban, lesz-e itt rendes térerő. Most a nagymamája ragasztószalagját figyelte.
, Segítsek lezárni?
, Még ne, felelte Eszter, túl gyorsan.
Ilona nem szólt. A cukortartó belsejéből kiszedett egy összehajtott papírt, megnézte, aztán a szelektív hulladéknak odakészített zsákba tette. Eszternek ettől a mozdulattól hirtelen úgy tűnt, mindenki pontosan tudja a dolgát, csak ő érkezett rossz történetbe.
Útközben azt tervezte, hogy először megöleli anyját, aztán főznek valamit, és vacsora után nyugodtan átbeszélik ezt az egész költözést. Nem nevezte magában lebeszélésnek. Lehetőségeket akart mutatni. Tudott egy embert, aki olcsóbban vállal tetőjavítást, és kiszámolta, mennyit tudna havonta küldeni.
A kabátja belső zsebében ott lapult a hajtogatott lap. Olyan alaposan készült, mint egy munkahelyi megbeszélésre. Csak arra nem gondolt, hogy az anyja addigra a faliórát is leveszi.
, Hoztam vacsorának valót, mondta.
A hűtőtáskába nyúlt, kivette a boltban vásárolt aludttejet, és a hűtőbe tette. A kenyeret az asztal sarkára rakta. Friss volt, lisztes héjú, akkora, amekkorát ketten Lilivel egy hét alatt sem ettek meg otthon.
Ilona végignézett a csomagokon.
, Ennyien nem vagyunk.
, Régen mindig nagy kenyeret vettél.
, Régen nem ennyien voltunk.
Eszter a bögrét a mosogató mellé tette. Nem akarta visszacsomagolni. Ilona elfordult, hogy vizet engedjen a vízforralóba, Lili pedig közelebb lépett a dobozhoz.
, Ez az a bögre, amiről meséltél?
, Ez. Ebből ettem az aludttejet, amikor kicsi voltam.
, Itt?
Eszter az asztal egyik sarkára mutatott. A mozdulat után már mondta volna, hogy akkoriban milyen jó volt minden. De az asztal azon az oldalon tele volt anyja papírjaival, és a saját mondata furcsán hangzott volna közöttük. Inkább lehúzta a székről a szatyrot, és helyet csinált a lányának.
2. A vacsora, amelynek két neve volt
Eszter tízéves korában egyszer meghívta Borit péntek délutánra. Az iskolában azt mondta neki, vacsorára is maradhat. Nem kérdezte meg előtte az anyját. Boriék házában sötét üvegből volt a nappali ajtaja, és a konyhájukban olyan szag terjengett, mintha valaki állandóan sütne valamit.
Azon a délutánon a két lány a szobában ülve újságokból vágott ki ruhákat. Papírbabáiknak báli öltözéke és utazóbőröndje is volt. Eszter időnként a folyosót figyelte. Arra várt, hogy megérkezzen valamilyen vacsoraillat.
Helyette az anyja lépéseit hallotta. Aztán az evőeszközös fiókot. Végül két kanál csörrent az asztalon.
Ilona aludttejet tett eléjük, és felvágta a kenyeret.
, Kértek még hozzá valamit?
Eszter akkor azt kívánta, bárcsak ne hangzott volna el ez a kérdés.
Bori levágott egy darabot a kenyérből, és külön ette. Eszter szétmorzsolta a belét a bögrében. Otthon így szerette, apró puha darabokkal, amelyek között a kanál fehér nyomot húzott. Aznap azonban minden falatnál attól tartott, hogy a másik lány nézi.
, Nálunk ez csak az első, mondta.
Ilona éppen a csapnál állt. Háttal nekik öblített el egy poharat.
, Mi az első?, kérdezte Bori.
, A vacsorából.
Eszter a bögre fülét forgatta. Még hozzátette, hogy a meleg étel később lesz kész. Nem tudta, mit nevezzen meg, ezért nem is mondott semmit. Bori bólintott, és megkérdezte, kölcsönkaphatja-e a piros filctollat.
Később a kapuig kísérte. A meleg vacsora elmaradását egyikük sem hozta szóba. Eszter mégis egész hétvégén azt próbálta kitalálni, mit mesélhetett Bori otthon.
Felnőttként ebből az estéből szinte semmit sem szokott elmondani. A történeteiben a kenyér héja ropogott, az ablak nyitva volt, és az anyja ráérősen üldögélt vele. Lilinek úgy mesélt az aludttejről, mint valami elveszett nyári szabadságról. A pénteki szégyen kimaradt. Ahogy az is, hogy Ilona gyakran még munkaruhában állt a mosogatónál.
Most a lánya felvett egy kanalat az asztalról, és megfordította.
, Ebből is ettél?
, Valószínűleg.
, Te minden tárgyról tudsz egy történetet?
Eszter majdnem azt felelte, hogy igen. Aztán eszébe jutott Bori piros filctolla, amelyet hónapokig nem adott vissza, mert nem akart átmenni hozzá.
, Nem mindegyikről ugyanaz jut eszembe, mint régen, mondta végül.
Ilona hozott egy nedves rongyot. Az asztalon odaszáradt valami a ragasztószalag alatt, azt dörzsölte le. Lili tartotta neki a papírokat. Amikor a rongy átért a régi ülőhelyre, Eszter odanyúlt, mintha meg akarna óvni valamit. Csak a könyökét tette arrébb.
, A kenyeret majd te vágd fel, szólt Ilona a lányának.
Ez a kérés meglepően jólesett Eszternek. Volt benne feladat, amelyhez nem kellett magyarázatot készítenie. A szatyorból elővette a cipót, és lerázta róla a lisztet a mosogató fölött.
3. Egy asztal méretei
A fiókban a kés alatt sárga mérőszalag feküdt. Eszter kihúzta, és automatikusan végigmérte vele az asztal hosszát. Száztizenkét centiméter. Emlékeiben nagyobb volt. Gyerekként ezen az asztalon rajzolt házakat, amelyeknek háromszög alakú teteje és pontosan két ablaka volt. Később itt töltötte ki az első jelentkezési lapját, a tintát a tenyerével elkenve.
, Azt már megmértem, mondta Ilona.
, Be fog férni?
, Nem.
, Ha a falhoz tolod?
, Akkor nem lehet kinyitni a hűtőt.
Eszter visszaengedte a szalagot. A vége csattant a műanyag tokon.
, Majd találunk neki helyet.
, Már találtam. A szomszéd lányáék elviszik. Kell nekik egy asztal a műhelybe.
A szó, hogy műhely, jobban bántotta Esztert, mint várta. Festékes edényeket látott maga előtt a kenyér helyén, karcolásokat ott, ahol az anyja a vasalt abroszt simította ki ünnepek előtt. Aztán eszébe jutott a körző hegye, amelyet ő maga nyomott a fába hetedikben. Az a nyom most is ott volt a szélén.
, Én elhozhatom, mondta.
Ilona ránézett.
, Hová teszed?
, Megoldom.
, Nálatok már a folyosón áll a könyvespolc.
Lili a szája elé tette a kezét. Nem nevetett, csak elrejtett egy rövid mosolyt. Eszter észrevette, és ettől még jobban ragaszkodott ahhoz, amit az előbb kimondott.
, Egy asztalnak mindig lehet helyet találni.
, Lehet, felelte Ilona., Csak akkor valami másnak nem lesz.
Az anyja elővett egy négyzetrácsos füzetet. A nyitott oldalon apró alaprajz volt: egy szoba, konyhafülke, fürdőszoba, előszoba. A bútorokat színes ceruzával rajzolta bele. A konyhába egy kis négyszög került, mellé két rövid vonal, a székek.
Eszter a füzet fölé hajolt. Anyja hetvenkét éves kezét nézte, amely ugyanolyan szögletes betűkkel írta oda, hogy ASZTAL, mint egykor az uzsonnás zacskókra az ő nevét.
, Ezt mikor csináltad?
, Kedden.
, Miért nem szóltál, hogy már ilyen pontos?
, Szóltam. Azt mondtad, majd pénteken megbeszéljük.
Eszter emlékezett a telefonhívásra. Közben egy bevásárlólistát keresett, és biztos volt benne, hogy a megbeszélés azt jelenti: még van idő megváltoztatni a tervet.
Ilona a füzet másik lapjára fordított. Ott egy ablakpárkány rajza állt, három kis körrel.
, A muskátliknak is meglesz a helyük. Csak háromnak. A többit odaadtam Éváéknak.
Lili közelebb húzta a széket.
, Ez melyik ablak?
, A szobáé. Délelőtt oda süt a nap.
, És az iskola melletti pékség közel van?
, Két sarokra.
Eszter nézte, ahogy anyja a ceruza hegyével útvonalat mutat az unokájának. A járdát, a kis boltot, a buszmegállót. Eddig veszteségeket keresett ezen a rajzon. Ők ketten közben már azt nézték, hol fognak sétálni.
A kabátjában lapuló számítás hirtelen túl vastag papírnak érződött.
4. Amit Eszter meg akart menteni
Az eső az első csattanás előtt kezdődött. Néhány nagy csepp ütötte meg a párkányt, aztán a kert fölött szürkévé vált a levegő. Ilona becsukta az ablakot. Eszter kivette a zsebéből a lapot, és a füzet mellé fektette.
, Beszéltem valakivel a tetőről.
Anyja nem nézett a papírra.
, Eszter.
, Tudom, hogy drága, de meg lehetne csinálni. És én is tudnék hozzáadni. Nem mindent egyszerre.
Ilona az ablak kilincsén hagyta a kezét.
, Én el akarok költözni.
, Azt tudom, hogy most sok ez neked.
, Nem azt mondtam, hogy sok. Azt mondtam, hogy el akarok költözni.
Lili felállt, és megkérdezte, összeszedje-e a régi újságokat az előszobában. Ilona bólintott. Eszter megvárta, amíg a lánya kimegy, aztán halkabban folytatta.
, Csak nem akarom, hogy megbánd.
, Én meg nem akarok minden télen ugyanazokról a javításokról beszélni. Nem akarom vasárnap délután azt számolni, hány nap múlva jössz megint.
Eszter a lapjára nézett. Számok voltak rajta, nevekkel és telefonszámokkal. Az anyja mondata mellé egyiket sem tudta odailleszteni.
, Én jövök.
, Tudom. Amikor tudsz.
A válaszban nem volt szemrehányás. Éppen ezért nem volt mivel vitatkozni.
Ilona leült. A széke lába megbillent a padló egyenetlenségén. Ezt a billegést mindketten megszokták már, mégis egyszerre néztek lefelé.
, Olyan, mintha az egészet eltüntetnéd, mondta Eszter.
Anyja végignézett a konyhán.
, Mit?
Eszter nem tudta rögtön felsorolni. Az esték hosszát. Azt, hogy egyszer még elfért ezen a széken úgy, hogy a lába nem ért le. Az anyja hangját a folyosóról, amikor hazajött, és ő már a takaró alatt feküdt. A biztos tudást, hogy másnap is ugyanott lesz a kenyér.
, Itt voltunk boldogok.
Ilona sokáig hallgatott. Nem fordult el, nem kezdett újra pakolni.
, Voltak jó napjaink, mondta., De én nem szeretnék itt maradni azért, hogy te könnyebben emlékezz rájuk.
Eszter úgy kapta fel a fejét, mintha anyja túl hangosan tett volna le valamit.
, Én nem ezt kérem.
, Akkor mondd el, mit kérsz.
A hűtő motorja elindult. Eszter hallotta a kert felől az esőt, az előszobából a papír surrogását. A táskájában megszólalt a telefon, de nem nyúlt érte.
, Hogy legyen hová hazajönni, mondta végül.
Ilona a tenyerét az asztalra tette. Nem simogatta meg a lányát. Eszter most örült ennek; egy simogatástól talán megint tízéves lett volna, és elsírja magát, mielőtt kimondhat bármi pontosat.
, Hozzám eddig is lehetett jönni, felelte az anyja.
, Tudom.
, Az új lakásban is lehet.
Eszter összehajtotta a számítását. A hajtás most nem követte a korábbit. Ferde lett, és a papír egyik sarka kilógott.
5. A második vacsora
Ilona vizet töltött két pohárba. A sajátját maga elé húzta, Eszterét középre tette. Lili az előszobában maradt; már nem hallatszott a papírzörgés. Eszter sejtette, hogy a lánya a küszöb melletti padon ül, és várja, mikor lesz újra szabad bejönni.
, Emlékszel Borira?, kérdezte.
, A szőke kislányra?
, Igen. Egyszer itt vacsorázott.
Ilona gondolkodott.
, Volt nálunk többször is.
, Azon az estén aludttejet ettünk.
, Az könnyen lehet.
Eszter ujjával a pohár oldalán maradt vízcseppet húzta végig. Harminchárom éve őrzött egy jelenetet, amely az anyja emlékeiben nem állt külön helyen. Ettől nem lett kisebb, csak kevésbé egyszerű.
, Azt mondtam neki, hogy lesz még meleg vacsora is.
Ilona ránézett.
, Hallottad?
, Nem emlékszem.
, Én azóta is emlékszem.
Anyja nem kérdezte meg, miért. A poharát forgatta, aztán elengedte.
, Nem szerettem volna, hogy azt gondolja, nálunk csak ennyi van, folytatta Eszter., Pedig szerettem. Máskor tényleg szerettem.
, Tudom. A kenyér közepét mindig kiszedted hozzá. Nekem maradt a héja.
Eszter elmosolyodott, de a mosoly hamar eltűnt.
, Nagyon szégyelltem magam utána.
, Előttem?
, Előtted is. Azt hittem, biztos hallottad, és úgy teszel, mintha nem.
Ilona a mosogató felé nézett. Eszter azt várta, megnyugtatja majd, hogy gyerek volt, semmi sem számít. Az anyja azonban mást mondott.
, Azokban az években volt, hogy már nem akartam este még egy lábast elmosni. Ennyire egyszerű. Hazajöttem, és le akartam ülni.
Eszter a bögrét figyelte a pulton.
, Én mindig úgy mesélem, hogy szeretted az ilyen vacsorákat.
, Szerettem is. Csak közben fáradt voltam.
Ilona kis szünet után hozzátette:
, Néha a pénz miatt ettük. Néha azért, mert te azt kértél. Néha mert meleg volt, és jólesett. Nem ugyanaz történt minden este.
Eszter lehajtotta a fejét. Az emlékeiben egyetlen hosszú nyárba rendeződtek azok az évek. Most először látott bennük külön keddet, esős pénteket, rövid hónapot, anyja hazafelé megtett útját.
, Miért nem mondtad, hogy nehéz?
, Volt, hogy mondtam. Te meg volt, hogy a filctolladat kerested.
Eszter felnevetett. Ilona is elmosolyodott, és ettől egyiküknek sem kellett rögtön igazat adnia a másiknak.
, Nem akartam mindent rád tenni, mondta az anyja., De attól még nem voltam mindig elégedett. Szerettem volna például egyszer úgy elmenni valahová délután, hogy nem kellett előtte kitalálni, mi lesz a vacsora.
, Ezt nem tudtam.
, Most már tudod.
Eszter ivott a vízből. Aztán az ajtó felé fordult.
, Lili, bejöhetsz.
A lánya rögtön megjelent. A kezében újságpapírból hajtogatott hosszú csíkot tartott, amelyet várakozás közben készített. Leült, és a papírt óvatosan letette a saját helye mellé.
6. Nem kell mindent szeretni
Eszter elővette az aludttejet a hűtőből. Ilona három edényt tett az asztalra: a kék csíkos bögrét és két fehér tálat. A kenyérvágó deszkát Eszter elé tolta.
, Vékonyra vagy vastagra?, kérdezte Eszter.
, Nekem közepesre, mondta Lili.
, Az milyen?
A lány két ujjával mutatta. Eszter vágott egy szeletet, felmutatta, Lili pedig bólintott. Ennyi elég volt az egyetértéshez.
A kés alatt lehullott néhány morzsa. Eszter ösztönösen a tenyerébe söpörte őket, és a szájába tette. Ilona is ezt szokta csinálni. Lili az újságpapírcsíkkal játszott, majd arrébb rakta, amikor elé került a fehér tál.
, Megkóstolom, mondta.
Eszter valamiért úgy hallotta ezt, mintha a lánya ígéretet tett volna.
Lili egy kis kanállal vett az aludttejből. Nem grimaszolt, csak összezárta a száját, és várt egy pillanatot.
, Savanykás.
, Igen, mondta Ilona.
, Kenyérrel más?
, Próbáld ki.
A lány letört egy darabot, de nem morzsolta bele. Külön falatként ette meg. Eszter már nyitotta a száját, hogy megmutassa, hogyan szokta ő. Aztán meglátta Ilona kezét. Az anyja ugyanolyan nyugodtan evett, mintha semmilyen vizsgáztatás nem zajlana az asztalnál.
, Szereted?, kérdezte mégis.
Lili a kanalát nézte.
, Anya, muszáj?
Eszter először a választ nem értette, aztán a kérdéstől lett zavarban.
, Nem. Persze hogy nem.
, Csak annyit meséltél róla, mondta Lili., Olyan, mintha valami fontosat rontanék el, ha nekem nem ez lesz a kedvencem.
Ilona felállt. A hűtőből sajtot hozott, a pulton álló tálból egy paradicsomot vett ki.
, Ebből kérsz?
, Igen, köszönöm.
Eszter a kenyeret fogta. Fel tudta volna idézni, hányszor mondta a lányának, hogy az ilyet meg kell becsülni, mert ő ezen nőtt fel. Eddig kedves mondatnak gondolta. Lili most nem lázadt, nem tolta el dühösen a tálat. Csak pontosan elmondta, mit hall belőle.
, Nem kell az én vacsorámat szeretned, mondta Eszter.
Lili ráemelte a szemét.
, Attól még kíváncsi vagyok rá.
, Azt elhiszem.
Ilona felszeletelte a paradicsomot. Lili a deszka mellett fogta a tányért, Eszter pedig újabb szeleteket vágott a kenyérből. Az asztalon lassan megszűnt az a rend, amelyet az emlékezésnek készített elő. A sajt a bögre mellé került, a papírok egy székre, a három kanálból az egyik használatlanul maradt.
, Azt is elmeséled, amikor nem szeretted?, kérdezte Lili.
Eszter először az anyjára nézett.
, Volt egyszer egy barátnőm, Bori.
Ilona közben kenyérhéjat tört le. Eszter most nem hagyta ki a várakozást, a kitalált második vacsorát, sem a piros filctollat. Lili egyszer sem vágott közbe. Csak akkor kérdezett, amikor a történet végére értek.
, Visszaadtad neki?
, Végül igen.
, Jó. Azt nem szeretem, ha valakinél marad a filcem.
7. Az első nap doboza
Vacsora után Eszter állt a mosogatóhoz. Ilona elpakolta a megmaradt tejterméket a hűtőbe, Lili pedig megszárította az edényeket. A lánya minden darabot megmutatott a nagymamájának, mielőtt letette volna.
, Ez megy?
, Megy.
, Ez marad?
, Azt még nem döntöttem el.
A fedő nélküli cukortartó újra sorra került. Ilona forgatta egy darabig, aztán a mosogató melletti polcra állította.
, Ebben tarthatom a csipeszeket.
Eszter nem kérdezte meg, szükség van-e rá. Hirtelen feltűnt neki, hogy egész délután ő akarta megmondani, melyik tárgy jelent túl sokat ahhoz, hogy itt maradjon. Az anyja közben egészen más használatot keresett ugyanazoknak a dolgoknak.
Amikor a bögre következett, Eszter lassabban mosta el. A szivacsot végighúzta a kék csíkokon, a fül belső oldalán, a perem alatt. Nem volt rajta semmi különös, amit ne lehetett volna rendesen letisztítani. A mázhiba a hüvelykujja alatt ugyanott maradt.
, Ezt én törlöm, mondta Lili.
Eszter átadta neki. A lány a konyharuha sarkát a fülön is átbújtatta.
, Neked melyik a gyerekkori vacsorád?, kérdezte Ilona.
Lili gondolkodott.
, A sajtos pirítós, amikor anya a sütő előtt ül a földön.
Eszter elfordította a fejét.
, Nem szoktam a földön ülni.
, Dehogynem. Amikor későn érünk haza. Odaülsz, amíg megpirul, és én melléd.
Eszternek azokról az estékről a kihagyott bevásárlás jutott eszébe, a táskában gyűrődő munkapapírok, a későre maradt mosás. A lánya szemében ott volt valami kellemes, amit ő eddig nem vett észre.
, Azt szeretem, hogy olyankor nem állsz fel rögtön, tette hozzá Lili.
Ilona a cukortartóba rakott két csipeszt. Nem kommentálta a mondatot. Eszter hálás volt ezért.
, Legközelebb is leülök, mondta.
, Nem kell direkt.
, Jó.
A bögre megszáradt. Lili odatette a doboz mellé, de nem csomagolta be. Ilona elővett egy tiszta konyharuhát, abba tekerte. Eszter most nem nyúlt közbe. Tartotta a doboz szélét, amíg az anyja beillesztette a porcelánt a tányérok mellé.
, Mit kell még elintézni?, kérdezte Eszter.
Ilona először bizonytalanul nézett rá, mintha ellenőrizné, milyen kérdés következik majd utána.
, A függönyt le kell venni. A felső szekrényből a tálakat. És jó lenne, ha a költözés napján itt tudnál lenni reggel.
Eszter elővette a telefonját. Megnézte a naptárt, és nem mondta automatikusan, hogy természetesen. Egy munkahelyi időpontot át kellett tennie.
, Elintézem. Holnap megmondom biztosra.
, Az jó.
Este, amikor kimentek a kocsihoz a bőröndért, Lili mellé állt a nedves járdán.
, Szomorú vagy?
, Igen.
, A mama is?
Eszter az ablakra nézett. Anyja bent félrehúzott egy dobozt, hogy elérje a villanykapcsolót.
, Szerintem ő többfélét érez egyszerre.
Lili bólintott. A csomagtartót együtt nyitották ki.
8. Három szék
Három héttel később Ilona új lakásának ajtaján nem fordult el elsőre a kulcs. Eszter odanyúlt volna, de anyja egy kicsit visszahúzta, majd újra betolta.
, Ezt még tanulom, mondta.
Az előszobában két pár cipő fért el egymás mellett. A harmadikat Lili a falhoz igazította. A konyhafülke ablakán valóban besütött a délelőtti nap, bár most már késő délután volt, és a szemközti ház faláról verődött be a fény.
A három muskátli a szobában állt. Egyikükön száraz virágfej hajolt a párkányra. Ilona leszedte, mielőtt megmutatta volna az ablakból látható udvart.
, Ott szokott ülni a földszinti szomszéd. Tegnap beszélgettünk.
Eszter nem kérdezte meg rögtön, miről. Hagyta, hogy az anyja elmondja.
Az új asztal kisebb volt a réginél, világos lapú, egy fiókkal. Két szék állt mellette. Ilona a harmadikat a szobából hozta, és kicsit ferdén illesztette a sarokhoz.
, Ha mind a hárman egyszerre mozdulunk, összeakadunk, mondta.
, Majd felváltva mozdulunk, felelte Lili.
Eszter a táskájából kenyeret vett elő. Ezúttal kisebbet hozott. Ilona a hűtőből aludttejet, sajtot és egy doboz felvágott paprikát tett ki. Senki nem rendezte át az asztalt azért, hogy hasonlítson a régire.
A kék csíkos bögre a felső polcon állt.
, Leveszed?, kérdezte Ilona.
Eszter felnyúlt érte. A polc alacsonyabb volt, mint otthon. A bögre könnyen a kezébe simult.
Amikor leültek, Eszternek a térde hozzáért az asztal lábához. Arrébb húzta a székét, és Lili is mozdult egy keveset, hogy elférjenek. Ilona a kenyér közepéből vágott egy szeletet a lányának, de a héját rajta hagyta.
Eszter egy kis darabot morzsolt az aludttejbe. A kanál a porcelánhoz ért. Ugyanaz a rövid csörrenés volt, amelyet annyi vacsorából ismert, mégsem állt meg tőle a keze.
, Más itt enni?, kérdezte Lili.
Eszter körülnézett. Az ablakon más irányból látta az eget. Nem hallatszott a kertkapu. A hűtő halkan búgott mellettük, és a kenyérvágó deszkának evés közben a pulton kellett maradnia.
, Más, mondta., De jó.
Ilona megmutatta, melyik fiókba kerültek a kanalak. Azután arról beszélt, hogy kedden bemegy a könyvtárba, mert a bejáratnál látott egy plakátot. Eszter a pontos időpontra kérdezett rá, majd észrevette, hogy már azt tervezi, miként segíthetne eljutni.
, Gyalog megyek, mondta az anyja., Öt perc.
, Jó.
Eszter evett még egy falatot. Lili a sajtot tette a kenyérre, aztán közölte, hogy következő alkalommal hozhatnának pirítóst. Ilona megmutatta neki a kis sütőt. A lány leguggolt elé, megnézte a kapcsolóit, és az anyjára mosolygott.
, Itt is le lehet ülni.
, Előbb nézzük meg, nem nyitunk-e rá valakire egy fiókot, felelte Eszter.
Ilona nevetett. A harmadik széket beljebb húzta, hogy Lili visszaülhessen.
Eszter később egyedül maradt a konyhában néhány percre. Elmosogatta a bögrét, és feltette az új polcra. Nem igazította el úgy, hogy a kék csíkos oldala kifelé nézzen; egyszerűen letette oda, ahol elfért.
A régi asztalra még gondolt. A kertre is. Valószínűleg máskor is fog. De amikor Ilona a szobából megkérdezte, kérnek-e teát, Eszter már nem a régi ház hangját kereste a mondatban.
, Én igen, felelte.
Aztán elővett három csészét abból a szekrényből, amelynek a helyét most tanulta meg.
Röviden
Eszter nem viszi haza a régi asztalt. Segít becsomagolni a bögrét, és megtanulja, hol vannak a kanalak anyja új lakásában. A gyerekkori vacsora emléke megmarad, de az új asztalnál Lilinek is jut hely a saját ízlésével és történeteivel.
Források
A szerkesztőség által felhasznált, ellenőrizhető források.