Mentés
Ez eredeti fikció. Szereplői, párbeszédei és eseményei kitaláltak. Egy friss fügéről és fügezseléről szóló hétköznapi nézeteltérésből indul, majd két szomszédasszony történetévé válik, akiknek egy ház eladása előtt meg kell tanulniuk világosan beszélni egymással.
1. A mosogatótálba hullott gyümölcs
A füge akkor csúszott ki Eszter kezéből, amikor a kapun megcsörrent a lánc. A gyümölcs a rozsdamentes mosogatótálba esett, és kettényílt. Apró, rózsaszín belseje úgy simult a fémre, mintha valaki egy túl puha gombot nyomott volna szét. Eszter a csap fölött tartotta ragacsos ujjait. A kapuhoz vezető kövön Ilona állt az üres zománctáljával, és a konyha nyitott ablakán keresztül nézte. Egyikük sem köszönt rögtön. Tizennyolc hónapja nem álltak így egymással szemben péntek délután.
Eszter végül megtörölte a kezét a kötényében. Az okkersárga anyag a konyhaszekrény fogasán várta, ugyanott, ahol hagyta., Gyere be, nyitva van, mondta. Ilona a kapunál maradt., Láttam az autódat. Gondoltam, visszahozom ezt., A tál az enyém?, A tiéd. A tavalyelőtti meggy óta. Eszter nem emlékezett a meggyre, csak arra, hogy azon a nyáron még minden reggel biciklivel ment a varrodába, és esténként nem kellett előre megterveznie, kivel fog beszélgetni.
A varroda bezárása után költözött a városba. Először három hónapra bérelt szobát, aztán újabb háromra, végül vett egy keskeny polcot, amely pontosan befért az ágya és a fal közé. Ettől valahogy véglegessé vált az egész. Most egy jelmezkészítő műhelyben dolgozott, és szerette, hogy a kollégái munka közben hangosan vitatkoznak a színekről. A ház közben itt maradt: fizetendő számlákkal, egy javításra váró ereszcsatornával, meg olyan tárgyakkal, amelyeknek hónapokon át senki nem változtatta meg a helyét.
Az asztalon barna irattartó feküdt. Eszter indulás előtt még azt tervezte, hogy rögtön elteszi a fiókba, de a hosszú út után inkább kávét főzött. Ilona belépett, letette a tálat, és a dossziéra pillantott. A tetején egy alaprajz sarka kandikált ki., Valaki jön felmérni?, Vasárnap megnézik., Mit? Eszter az ablak felé fordult. A fügefa egyik ága hozzáért a párkányhoz., A házat. Eladás miatt. Ilona lehúzta a kardigánja ujját, pedig meleg volt a konyhában.
, Értem, mondta, de olyan hangon, mintha Eszter túl halkan beszélt volna. A tálat közelebb tolta a mosogatóhoz., A fán most sok van. Amit elértem a kerítés felől, leszedtem neked. Ne keress létrát, az alsó ágakon is maradt. Eszter a gyümölcsökre nézett. Ilona még mindig ugyanúgy rakta őket a tálba: a nagyobbakat alulra, a kisebbeket körben, a szárukat felfelé. Egyszer megtanította neki, hogyan fér el több anélkül, hogy egymásra nyomnák őket. Akkor Eszter ezt bosszantó aprólékosságnak találta.
, Holnap csinálok belőlük valamit, mondta., Vasárnapra. Ilona szemöldöke megemelkedett., Minek? Így jók. Eszternek a nyelvén volt, hogy nem minden maradhat úgy, ahogy megszokták. Szerencsére időben észrevette, mennyi minden kerülne bele ebbe a mondatba. Inkább felvett egy ép gyümölcsöt. Ilona közben visszafordult az ajtó felé., Majd átjössz kávéra?, kérdezte Eszter., Ha végeztem a kertben. A szomszédasszony elment, és Eszter csak utána látta, hogy az üres tálat ismét ott hagyta.
2. A szekrény hátsó polca
Szombat reggel Eszter a konyhaszekrény előtt térdelt. A hátsó polcról kis üvegtálakat szedett elő, amelyekbe évekkel korábban vendégeknek adagolt desszertet. Hat volt belőlük, de csak ötnek találta meg a fedelét. A hatodik helyére egy repedt műanyag doboz teteje került. Maga elé rakta őket, aztán nevetni kezdett. Az elmúlt hetekben szobánként készített listát arról, mit visz el, mit ad tovább, mit hagy a leendő tulajdonosnak. A hatodik fedő hiányára valamiért egyetlen gondosan szerkesztett táblázata sem készült fel.
Ilona az ablakon szólt be., A kicsik fedelét külön fiókban tartottad., Tudom. Ott öt van., Nézd meg a sütőformák között. Eszter felállt, kinyitotta az alsó szekrényt, és egy tortakarika belsejében valóban ott feküdt az átlátszó fedő. Úgy emelte fel, mint egy váratlanul előkerült bizonyítékot., Ezt honnan tudtad?, Egyszer együtt pakoltunk el. Eszter erre már emlékezett. Egy születésnap után történt, amikor olyan fáradt volt, hogy Ilona hazaküldte a vendégeket, majd vele maradt mosogatni.
Aznap reggel Eszter hűtős fügezselét akart készíteni, kis üvegtálakban, a hétvégi asztalra. A gondolat egyszerűnek tűnt: valamit csinálni a konyhában, amihez nem kellett árat becsülni vagy elszállítást szervezni. Ilona a küszöbről nézte, ahogy a megmosott gyümölcsöket előkészíti., Én ezeket inkább felvágnám egy tányérra, mondta., Abból is lesz., Aztán főzve már más az íze., Pontosan. Eszter túl gyorsan válaszolt. Ilona szája összeszorult, és a konyhában hirtelen hallani lehetett a hűtő egyenetlen zúgását.
, Nem kell bizonyítanod semmit, tette hozzá Ilona. Eszter a kést a deszkára fektette., Nem is bizonyítok., Akkor miért mondod ilyen hangon? Erre nem talált jó választ. Mert a ház eladásáról beszélve már három ismerőse közölte vele, hogy később biztosan megbánja. Mert a munkahelyén ügyesnek tartották, itt pedig megint annak a nőnek érezte magát, aki rossz polcra teszi a fedőket. Mert Ilona véleménye fontosabb volt neki, mint szerette volna. Egyiket sem mondta ki.
Ilona a konyhaajtó melletti székre ült. Nem vette le a kardigánját. Eszter egy tányéron friss fügét tett elé, aztán visszament a pulthoz. Egy darabig csak a kés koppanása hallatszott., Az érdeklődőkről tudsz valamit?, kérdezte végül Ilona., Egy nő jön. Kata. Az ingatlanos azt mondja, közel dolgozik., Egyedül?, Nem kérdeztem. Ilona a tányéron hagyta az utolsó darabot., Régebben ezeket tudtuk egymásról. Eszter felemelte a fejét., Régebben is csak akkor, ha megkérdeztük.
A szomszédasszony lassan bólintott. Eszter már bánta a mondat élét, de visszavenni sem akarta. Ilona felállt, a tányért a mosogató mellé tette, és megigazította az ajtón lógó konyharuhát., A szűrőd a kamrában van. A zománcos lábas mögött. Azzal elment. Eszter kivárt, amíg becsukódott mögötte a kapu. Aztán kinyitotta a kamrát. A szűrő valóban ott volt. Mellette az a régi bevásárlószatyor feküdt, amelyet költözéskor azért hagyott itt, mert biztos volt benne, hogy hamarosan visszajön érte.
3. Két kéz a szűrő szélén
Délutánra megtelt a konyha a főtt gyümölcs illatával. Eszter először kényelmesen dolgozott, aztán a nedves szűrőkendő megbillent a tál fölött. Egyik kezével a szűrőt fogta, a másikkal a kendő csücskét próbálta visszahajtani. A könyökével félretolta az útban lévő kanalat, amely hangosan leesett a kőre. Ekkor felnézett az ablakra. Ilona a saját udvarán egy összehajtott terítőt rázott ki. Eszter már majdnem megoldotta egyedül, de letette a kendőt., Ilona! Segítenél egy percre?
A szomszédasszony átjött, kezet mosott, és szó nélkül megfogta a szűrő két oldalát. Eszter óvatosan áttöltötte a már nem forró gyümölcsös alapot. A kendő lassan megsötétedett, alattuk vékony sugárban csorgott a lé. Ilona arca a munkára figyelt, az állát kissé előretolta. Eszter ezt az arckifejezést ismerte: így nézett, amikor cérnát fűzött tűbe vagy a kapu zárját olajozta. Ilyenkor nem beszélt, és nem engedte, hogy bárki sürgesse. Most Eszter sem szólt, amíg a tál biztosan a helyére nem került.
, Innen tartom?, kérdezte Ilona., Igen. Köszönöm. Eszter a lecsöppent levet törölte fel a pultról. Az ingatlanos azt kérte, vasárnapra legyen minél kevesebb személyes tárgy szem előtt. A hűtőről már leszedte a képeslapokat, de a fügefőzés miatt most előkerült a fél konyha., Ezt mind el kell pakolnod holnapra?, kérdezte Ilona., Amit használok, azt nem akarom eltüntetni. Ilona végignézett az üvegtálakon., Hat emberre készülsz?, Hat tálam van. Ez nem ugyanaz.
Ezen mindketten elmosolyodtak. Eszternek eszébe jutott, hogy valaha milyen könnyű volt együtt nevetniük. Ilona akkor sem változott át más emberré, amikor megsértődött; ugyanazzal a kézzel fogta a szűrőt, amellyel éveken át átnyújtotta a kerítésen az elkallódott postát., Azért csinálom, mondta Eszter, mert hiányzott, hogy itt főzzek valamit. Ilona nem válaszolt rögtön. A tál peremén egy csepp lassan megnyúlt, aztán leesett., Azt hittem, már semmi nem hiányzik innen, mondta végül.
Eszter leült a konyhaasztalhoz., Attól, hogy hiányzik, még nem tudok itt lakni. A műhely másfél órára van. A házat meg fizetem akkor is, amikor senki sincs benne. Ilona elengedte a szűrőt, miután Eszter biztonságosan alátámasztotta. A tenyerén halvány nyomot hagyott a fém pereme., Ezt mondhattad volna., Te is felhívhattál volna. A mondat közöttük maradt. Eszter rögtön hozzátette:, Én sem hívtalak. Tudom. Ilona bólintott, de közben a gyűrött kendő egyik szélét simította ki.
Később Eszter befejezte a kis adag desszertet. A lefedett tálak még aznap a hűtőbe kerültek; nem készített belőlük kamrában tárolandó befőttet. Ilona addig elmosta a szűrőt, és a tiszta konyharuhára tette. Induláskor az egyik üvegtálra nézett., Aztán ne miattam mondd, hogy sikerült., Nem fogom., Ha túl édes, megmondom., Azt elhiszem. Ilona már az ajtóban állt, amikor egy rövid nevetés kiszaladt belőle. Eszter először érezte azon a hétvégén, hogy nem minden beszélgetésük végződik majd ugyanazzal a becsukódó kapuval.
4. A barna dosszié
Este az ingatlanos telefonált. A vasárnapi érdeklődő tizenegyre jön, mondta, és megkérdezte, Eszter biztosan eladóként akar-e jelen lenni a bejáráson., Miért ne akarnék?, Van, akinek könnyebb, ha én mutatom meg. Eszter a konyhaasztalon fekvő alaprajzra nézett. A ház papíron rendezett téglalapokból állt. Nem szerepelt rajta, hogy a hálószoba ajtaja esős időben súrolja a küszöböt, vagy hogy az ablak mellett álló varrógép pedálját mindig kicsit balra kellett tolni, különben beakadt a szőnyeg szélébe.
, Itt leszek, mondta. Letette a telefont, és elővette a javításokról készített jegyzeteit. Az ereszcsatorna mellé odaírta, melyik szakasznál csöpögött a legutóbbi esőben. A kamra falán látható foltról volt szakembertől kapott véleménye, azt is a dossziéba tette. Nem akarta, hogy az új tulajdonos ugyanazokat a meglepetéseket kapja, mint ő annak idején. A gondos tájékoztatás legalább olyan munka volt, amelyet be tudott fejezni. A többi feladat folyton szétcsúszott a kezében: egy fiók rendberakása három újabb emléket hozott elő.
A kamra felső polcán egy füzet feküdt. Eszter évekkel korábban ebbe írta a kisebb megrendeléseket: szoknyafelhajtás, cipzárcsere, elengedett varrás. Az egyik lapon Ilona neve állt, mellette egy üres összegrovat. Eszter emlékezett arra a szoknyára. Ilona háromszor hozta vissza, mert egyszer túl hosszúnak, aztán túl rövidnek találta. Végül együtt kitűzték a szegélyt a konyhában, miközben a rádióból időjárás-jelentés szólt. Eszter akkor mérgelődött miatta. Most a lap fölé hajolva az zavarta leginkább, hogy nem tudta felidézni, miről beszélgettek közben.
A füzetet az elvihető dolgok közé tette. Aztán visszatette a polcra. Nem kellett mindennek azon az estén eldőlnie. Kivett egy lehűlt tálat, és megmozdította. A zselé finoman megremegett benne. Eszter belekóstolt egy tiszta kanállal, majd felhúzta a szemöldökét. A vártnál lágyabb lett az állaga, az íze pedig visszafogottabb. Egy pillanatra mérges volt. Különösen bosszantotta, hogy a másnapi kóstolást úgy képzelte el, mint valami könnyű, mulatságos bizonyítást: Ilona megízleli, elismeri, és onnantól minden egyszerűbb lesz.
Visszatette a desszertet a hűtőbe, és felírta a bevásárlólistára a kenyeret. Ha a zselé nem olyan lesz, amilyennek remélte, attól még lehet mellette reggelizni. Nem kellett minden munkájának sikerülnie ahhoz, hogy valakit asztalhoz hívjon. Ez a gondolat megnyugtatta, aztán rögtön nyugtalanította is. Vajon Ilonát tényleg meg akarta vendégelni, vagy csak szerette volna végre hallani tőle, hogy valamit jól csinált? Az üres konyhában nem volt kinek gyors, ügyes választ adnia. A kérdést egyelőre válasz nélkül hagyta.
Lefekvés előtt körbejárta a házat. A nappaliban két kartondoboz várta, bennük könyvek és vállfák. A hálóban a matrac maradt, az ágykeretet másnap akarta szétszedni. A hátsó ajtónál megállt. A fügefa lombja a sötétben összefüggő foltnak látszott. Eszter belenézett a telefonjába, megnyitotta Ilona számát, és beírt egy üzenetet: Reggel nyolckor átjössz reggelizni? Elküldte, mielőtt hozzáfűzhetett volna egy magyarázatot. Ilona tíz perccel később válaszolt. Viszek kenyeret. Eszter törölte a saját listájáról ugyanazt a szót.
5. A kulcs hangja
Vasárnap reggel Eszter még a fürdőszobában volt, amikor hallotta a bejárati zár fordulását. Nem kopogtak. A kulcs fémesen megcsörrent, aztán Ilona megszólalt az előszobából:, Megjöttem! Eszter egy törülközővel a kezében állt meg. Korábban ő adott pótkulcsot a szomszédasszonynak, hogy távollétében ellenőrizhesse a házat. Erről megfeledkezett. Ilona a konyhában már a kenyér papírját hajtogatta, és egy kés után nyúlt a fiókba. Eszter az ajtóban maradt, vizes haja a blúza nyakához ért.
, Máskor kopognál előbb?, kérdezte. Ilona keze megállt a fiók fogantyúján., Hiszen megbeszéltük, hogy jövök., Igen. De most itt vagyok., Máskor is bejöttem., Amikor nem voltam itthon. Eszter hallotta, mennyire szögletessé vált a hangja. Megpróbálta lassabban folytatni., A kulcsot azért adtam, hogy ránézz a házra. Nem beszéltük meg, mi legyen vele, amikor visszajövök. Ilona letette a kést, és a kardigánja zsebébe nyúlt. Eszter még nem kérte, hogy adja vissza.
A kulcs a barna dosszié mellé került., Akkor tessék, mondta Ilona. Eszter a törülközőt a székre tette., Nem így akartam., Hogy akartad? Erre megint nem volt előre elkészített válasza. Ilona az ablak felé nézett., Amikor elmentél, hetente kétszer átjöttem. Ha nagy szél volt, többször. Megnéztem az ablakokat, a csapot. Azt hittem, segítek., Segítettél. Köszönöm., Akkor ezt tegnap is mondhattad volna. Eszter bólintott. A szomszédasszony nem nagy szavakat kért tőle, hanem egy elmaradt, egyszerű mondatot.
, Köszönöm, hogy vigyáztál rá, mondta Eszter., És sajnálom, hogy az eladásról csak most szóltam. Ilona a kenyér papírjának egyik sarkát letépte, és a tenyerében összegyűrte., Már nem merem megkérdezni, mikor jössz. Olyan, mintha mindig dolgom volna vele. Eszter leült., Én meg azért nem hívtalak, mert azt gondoltam, megint arról beszélünk majd, hogy költözzek haza., Azért mondtam, mert szerettem volna., Tudom. De nekem nem ezt kellett hallanom minden alkalommal. Ilona sokáig nézte a kezében összegyűrt papírt.
A kenyérből végül mindketten vágtak. Eszter elővette a zselét, Ilona pedig megkereste a kiskanalakat. Nem siettek a kóstolással. A szomszédasszony egyetlen falat után a tálra nézett., Szép a színe., De?, Nekem a gyümölcs hiányzik belőle. Eszter is belekóstolt., Nekem meg lehetne határozottabb az íze. Ilona ránézett, mintha most hallotta volna először, hogy ugyanarról beszélnek., Akkor minek kellett ennyit dolgozni vele?, Mert szerettem volna kipróbálni. A felelet ezúttal nem csattant. Egyszerűen elfért az asztalon a többi dolog között.
Eszter felvágott néhány friss fügét, és külön tányérra rakta. Ilona abból is vett. Kívül a kapunál egy autó lassított, de továbbhajtott. Mindketten odanéztek, aztán vissza az asztalra., Tizenegykor jönnek, mondta Eszter., Szeretnél addig maradni? Ilona megrázta a fejét., Az a te dolgod. Összehajtotta a kenyér papírját, most gondosan, szabályos téglalappá. Induláskor nem vette fel a kulcsot. Eszter utána ment az ajtóig, és ezúttal megvárta, amíg a szomszédasszony valóban átért a saját udvarába.
6. Aki majd ideköltözik
Kata pontosan tizenegykor érkezett az ingatlanossal. Vászontáskát hozott, benne mérőszalagot és egy füzetet. Nem mondta, hogy gyönyörű a ház, és nem simította meg meghatottan az ajtófélfát. Először a villanyórát kérte megnézni, aztán a hátsó szobát, mert otthonról is dolgozott, és érdekelte, hová férne asztal. Eszter váratlanul megkönnyebbült. Nem kellett egy idegen előtt szép emlékekkel bizonyítania az épület értékét. Megmutathatta a helyiségeket annak, aki majd használni szeretné őket, és közben elmondhatta mindazt, amiről valóban tudnia kellett.
A kamránál átadta a javításokról szóló papírokat. Kata végigolvasta őket, és néhány kérdést felírt a füzetébe. Az ingatlanos a nappaliban telefonált, így ketten maradtak a keskeny folyosón., Maga itt dolgozott?, kérdezte Kata a varrógép helyén látszó padlónyomra mutatva., Munka után. Ruhákat javítottam., Az asztalom talán ide kerülne. Eszter elképzelte a régi gép helyén az idegen asztalt, és a mellkasában egy pillanatra összeszorult valami. Nem szólt közbe. Kata lehajolt, hogy megmérje az ablak alatti részt.
Az udvaron a fügefa mellett álltak meg. Kata az egyik alacsony ágat nézte., Ezt is ön ültette?, Igen. Egy kis vesszőként kaptam. Ilona ablakában ekkor megmozdult a függöny. Eszter észrevette, de nem fordult arra. Már nyitotta volna a száját, hogy elmagyarázza Katának, a szomszédasszony szokott szedni a kerítés felőli ágakról. Aztán elhallgatott. Ezt nem intézhette el két idegen között, Ilona helyett. Kata megkérdezte, hol van a kerti csap, Eszter pedig megmutatta neki.
A látogatás végén Kata azt mondta, átgondolja a látottakat, és az ingatlanossal egyeztet. Eszter nem próbálta marasztalni. Miután elmentek, a kapu mellett maradt egy ideig. A ház most ugyanolyan volt, mint reggel: ugyanaz a meleg vakolat, ugyanaz a ferdén álló postaláda. Mégis könnyebb lett elképzelnie, hogy valaki más él benne. Nem egy készülő veszteséget látott, hanem egy ismeretlen napot, amelyen valaki majd bosszankodik a rosszul csukódó ajtón, és helyet keres egy saját tárgynak az ablak mellett.
Délután Eszter bekopogott Ilonához. A szomszédasszony az előszobában fogadta, a kezében porronggyal., Na?, Még nem döntött., Te döntöttél? Eszter bólintott., Eladom. Ilona félrehúzódott az ajtóból. A nappaliban kis dobozok álltak az asztalon. Eszter egy pillanatra megrémült, de Ilona észrevette a pillantását., A konyhai fiókot válogatom. Harminc éve kerülgetek benne három konzervnyitót. Leült mellé. Eszter most először látta, mennyi apróságot tartott a szomszédasszony abból az időből, amikor még naponta főzött nagyobb társaságra.
, Nem akarom megígérni, hogy minden hétvégén jövök, mondta Eszter., Azt úgysem tudnám betartani. Ilona letette a rongyot., Akkor mit tudsz?, Jövő szerdán felhívlak. Este hétkor. És ha legközelebb erre járok, előre megbeszéljük, ráérsz-e. Ilona a dobozban fekvő nyitókat rendezgette., Szerdán hatkor még a piacon vagyok., Akkor jó a hét?, Jó. Eszter megkérdezte, átjönne-e hétfő reggel is, mielőtt elindul. Ilona most nem terelte a kertre a választ., Átmegyek.
7. A hatodik fedő
Hétfő reggel Eszter korábban kelt, mint szükséges lett volna. Az asztalra krémszínű terítőt tett, de a csomagolás gyűrődéseit nem próbálta kisimítani. Két tányért készített elő. A maradék hűtött zseléből annyit vett ki, amennyit a reggelihez szánt; a többit a hétvégi vendégekkel már elfogyasztották. Friss füge is került az asztalra. Ilona pontosan nyolckor kopogott. A hang halk volt, mégis végigfutott a keskeny előszobán. Eszter az ajtóhoz ment, és mielőtt kinyitotta, önkéntelenül is elmosolyodott.
Ilona ezúttal egy kis csomagot hozott. Benne két régi konyharuha feküdt, tisztán, összehajtva., Ezek nálam maradtak, mondta., A költözéskor. Eszter az egyik szélén felismerte a saját ügyetlen öltéseit. A varroda idején gyakorolta rajta a gép beállítását., Megtarthattad volna., Azt majd te mondod meg, mit tarthatok meg. Eszter felnézett. Ilona arca komoly volt, de a szája mellett apró mosoly jelent meg. Leültek. A kenyér héja roppant a kés alatt, és most egyikük sem sietett elmondani, hogy mi következik ezután.
, A nyersből kérek előbb, mondta Ilona., Sejtettem. Eszter felé tolta a tányért. Ilona evett, aztán a zseléből is vett. Nem tett úgy, mintha hirtelen megváltozott volna az ízlése., Ezt én máskor is a friss mögé tenném., Rendben., De tegnap délután eszembe jutott az illata. Eszter a kanalát forgatta az ujjai között., Lehet, hogy legközelebb máshogy csinálom., Lehet. Ilona levágott egy újabb szelet kenyeret. A reggeli ettől a bizonytalan lehetőségtől kellemesebb lett, mint bármilyen kötelező dicsérettől.
Később Ilona megkérdezte, milyen a városi műhely. Eszter mesélt a szűk próbafülkéről, a szabászasztalról, amely mellett mindig valaki útban állt, és a kollégájáról, aki minden új anyagot az arcához emelt, mielőtt megfogta az ollót. Ilona nevetett. Aztán elmondta, hogy csütörtökönként egy ismerősével együtt jár a piacra, és néha utána leülnek a pékség előtt. Eszter meglepődött. Erről sem tudott. Ilona élete nem állt meg attól, hogy ő elköltözött, csak éppen egyikük sem kérdezett rá arra, ami közben történt.
A barna dosszié az ablakpárkányon feküdt, a kulcs mellette. Eszter a saját kulcstartójára fűzte a pótkulcsot., Ezt most elviszem, mondta., Ha még szükség lesz valamire, külön megbeszéljük. Ilona bólintott. A mozdulat kisebb volt, mint az előző napi sértődött kulcsletétel, de Eszter számára többet ért. Megértették egymást valamiben, amit addig egyikük sem tartott megbeszélendőnek. A konyhában még mindig ugyanazok a tárgyak álltak. Most már tudták, hogy használatukhoz nem jár automatikusan minden régi engedély.
Indulás előtt együtt mosogattak. Eszter törölgetett, Ilona a tiszta üvegtálak fedelét kereste. A hatodikat külön csúsztatta a hozzá tartozó tálra, aztán mindet a szállítódobozba rakta., Most már nem keveredik el, mondta. Eszter a dobozt az előszobába vitte. A kapunál megölelték egymást, kissé ügyetlenül, mert a szomszédasszony kezében még ott volt a hazavitt kenyér., Szerdán hétkor, mondta Ilona. Eszter megismételte az időpontot. Aztán beült az autóba. A visszapillantóban Ilona már a saját kapuját nyitotta.
8. Egy másik asztal
A ház átadása több héttel később történt. Kata végül megvette, és azon a napon dobozok sorakoztak a verandán. Eszter végigmutatta neki a kulcsokat, a csap elzáróját, meg azt a fiókot, amelyet meg kellett emelni, hogy rendesen becsukódjon. A fügefa levelei közül néhány már sárgult. Ilona a kerítés túloldaláról köszönt. Eszter bemutatta őket egymásnak, aztán hagyta, hogy maguk beszélgessenek. Kata az egyik dobozból előkerült lámpáról kérdezett, Ilona pedig megmondta, hol szokott villanykörtét venni. Ennyi történt. Kezdetnek elég volt.
Aznap Eszter nem ment át búcsúreggelire. Ilonának más programja volt, és ezt előző este telefonon megbeszélték. Korábban Eszter talán csalódott lett volna, vagy a kapu elé tett volna egy csomagot, amelynek átvételét a szomszédasszonynak kellett volna kitalálnia. Most egyszerűen felhívta, miután elindult., Átadtam, mondta., Minden rendben ment?, Igen. Egy ideig az útról beszéltek, aztán Ilona megkérte, tegye le, és vezessen nyugodtan. Eszter a telefont az anyósülésre rakta. A kulcstartója könnyebb lett.
Novemberben újra találkoztak. Eszter előre szólt, Ilona pedig azt kérte, délután kettő után érkezzen. A saját konyhájában várta, a kisebbik asztalnál. Az ablakpárkányon növények álltak, és a rádió halkan szólt. Eszter hozta a hétfői reggelin visszakapott egyik konyharuhát, mert időközben rendesen beszegte. Ilona végighúzta ujját az öltéseken., Ezt most már megtarthatom?, Igen. A szomszédasszony a sütő fogantyújára akasztotta. Nem kellett hozzá ünnepélyes magyarázat, és Eszter nem várt arra, hogy azonnal használni kezdje.
, Katával beszéltél?, kérdezte Eszter., Néhányszor. Egyszer átjött kölcsönkérni egy hosszabbítót. Vissza is hozta. Eszter nevetett., Ez fontos., Az. Ilona két csészét tett az asztalra. A fügefáról nem beszéltek rögtön. Volt elég más: egy rosszul sikerült piaci vásárlás, egy sokáig keresett gomb, a műhelyben készülő kabát, amelyhez Eszter sehogy sem találta el a megfelelő gallért. Amikor később mégis szóba került a fa, Ilona csak annyit mondott, hogy Kata ősszel is talált rajta néhány érett szemet.
Eszter hazafelé menet már a buszon ülve vette észre, hogy ezúttal nem nézett vissza a régi házra. Ettől egy pillanatra rossz érzése támadt, aztán elmúlt. A látogatásból nem hiányzott semmi. Ilona asztalánál ültek, teát ittak, és megbeszélték, hogy decemberben találkoznak megint, ha mindkettőjük munkája engedi. Eszter elővette a telefonját, hogy felírja a lehetséges napot. A naptárban meglátta a szerdai hívások emlékeztetőjét is. Néhány alkalommal későbbre tették őket, de egyik sem maradt el magyarázat nélkül.
Az első fügezselé ízére később már csak bizonytalanul emlékezett. A lágy állagára igen, meg arra, ahogy Ilona két kézzel tartotta a szűrőt. Leginkább mégis a hétfő reggeli kopogás maradt meg benne. Olyan egyszerű hang volt, hogy régebben talán észre sem veszi. Azon a reggelen azonban letette, ami a kezében volt, és kiment ajtót nyitni.
Röviden
Eszter eladta a házat, Ilona visszaadta a kulcsot. A kapcsolatukhoz ezután telefonhívások, előre megbeszélt látogatások és kimondott meghívások kellettek. A fügezseléről továbbra sem ugyanazt gondolták, de már nyugodtan ülhettek egymás mellett az asztalnál.
Források
A szerkesztőség által felhasznált, ellenőrizhető források.